A blog története valahogy úgy kezdődött, hogy a Hibatűrő Kutatócsoport üzemeltetéssel foglalkozó aktuális doktoranduszaiként sikerült nagyjából gatyába ráznunk az új IT rendszert, és közben egy csomó mindent tanultunk, végigszenvedtünk. Mivel mindegyikőnk grafomán, és ráadásul kórós sztorizhatnékja van, ezért először csak ebédnél meg a folyosón jöttek elő ezek a sztorik, majd szép lassan kezdtek az IT munkák dokumentálására szolgáló rendszerekben is megjelenni a dagályos vagy vicces bejegyzések. Például ilyesmik:
Kisérleti jelleggel (UPDATE: már nem. Mármint, hogy nem kísérleti.) Munin monitoring daemon is be van lőve rajta.
Ebből a hardverből 2db van. Sajnos. Egy is sok lenne belőle.
Asszem ezt feladom. A hálózati rendszergazda eltűnt, mint az aranyóra, ráadásul valaki folyton használja a labort. Úgy nem akarok leszervezni karbantartási időt, hogy bizonytalan, hogy megcsinálható-e. Most már azt mondom, hogy if it ‘aint broke, don’t fix it. Majd talán június végén. Akkor viszont el kéne gondolkodni rajta, hogy teljesen függetlenítsük magunkat a másik tanszéktől, mert az nem normális, hogy egy nyomorult switch csere már két hete húzódik és összességében annyi időm elment rá, hogy jobb, ha a timesheetbe be sem írok semmit ezzel kapcsolatban.
Aztán felvetődött, hogy ezt talán nem csak a saját szórakoztatásunkra kéne leírni. Áron cselekedett, fel is vett egy ticket-et a Trac rendszerbe, ahol az IT igényeket, problémákat tároljuk:
Azt hiszem a leírás kellően összefoglalja a blog célját, többet nem is kell most írnunk.
(A figyelmes olvasó észreveheti, hogy a kérést majd egy éve nyitottuk meg, és a blog most lett csak aktív. Hát igen, az egyetemen néha lassan folynak az események:)